Ebben
a rovatban szívesen adjuk közre mindazok közleményeit, akik 30 év alattiak
és munkát vállalnának. Leveleiket a tszikora@szikoraweb.hu címre várjuk.
Elsőként egyik partner szervezetünk hirdetését közöljük.
Munkaadók figyelmébe
-
A Csupaszívek Társaságának felhívása
A Csupaszívek Társasága
közhasznú egyesület értelmi sérült fiatalok ép emberek közötti munkalehetőségeit
keresi.
Tudjuk, hogy az értelmi sérült
ember lassabban tanul, kevés a munka- és élettapasztalata, ezért támaszra,
hosszú betanításra van szüksége, programunkban biztosítjuk ezt.
Az Egyesület köti a munkaszerződést,
gondoskodik a megfelelő segítőkről és egyéb körülményekről és vállalja
az elvégzendő munkáért a felelősséget.
A foglalkozási rehabilitációs
pályázat keretében jelenleg módunk van arra, hogy a betanulás első hónapjaiban
ingyen, majd később is jutányos áron vállaljunk munkát.
Eddigi tapasztalataink és
felkészülésünk alapján a következő feladatok végeznénk szívesen.
1. Idős, beteg és fogyatékossággal
emberek számára
Házi munka, pl. bevásárlás,
takarítás, látogatás, beszélgetés és egyéb otthoni segítségek.
2. Allergiamentesítő
takarítás
Különleges porszívó és takarító
gépeket szereztünk be. Mind asztmás, mind más allergiával élő emberek otthonaiban
takaríthatunk velük, mert egyrészt a porszívó saját szűrői a poratkákat
nem engedik a légtérbe, sőt onnan kiszűrik azokat, másrészt a takarítógép
semmiféle vegyszer nem használ, csakis gőzzel tisztít.
3. Kertészeti segédmunka
A locsolás, ültetés, parkok
tisztogatása is a könnyen megtanulható, szabad levegőn végezhető, általunk
keresett munkák közé tartozik.
4. Irodai kisegítő munkák
Egy-egy alkalommal, esetleg
heti rendszerességgel szívesen másolunk, borítékolunk leveleket, iratokat,
postára is adjuk, ha szükséges. Az iratmegsemmisítés is könnyen megtanulható
feladat.
5. Kutyasétáltatás
A sérült fiatalok közül
sokan szeretik a kutyákat. Így - a kutyaszerető segítőikkel közösen - szívesen
sétáltatnak kutyát.
6. Autómosás
Szívesen mosunk, tisztítunk
és fényesítünk autókat.
7. Állatgondozás
A fiataljaink közül sokan
állatszeretők. Így akár állatkertben, akár másutt szívesen végeznek kisebb,
biztonságos állatgongozó részfeladatokat.
A munkavégzés időbeosztása:
reggel 7 és este 7 között változhat, bár a délelőttök számunkra kedvezőbbek.
A 06 80 203 993-as
és a 06 30 2748 578-as telefonszámon, a 413-67-82-es faxszámon és
a downe@t-online.hu és a
angi.judit@freemail.hu címeken
is kereshetnek minket.
Az értelmi sérült fiatalok
lehető legönállóbb életviteléhez, képességeik fejlődéséhez nem csak munkára
van szükségük. A napi 4 órás munkához napközbeni fejlesztő és közösségi
foglalkozások csatlakoznak. Ily módon egésznapos elfoglaltságot biztosítunk
minden részvevő számára.
Tisztelettel
Csató Zsuzsa