Oldalunkon egyesületeink és partnereink legfrissebb híreit találják. Ha kiváncsi egy-egy megye összes hírére, információjára, a bal oldali menüből kiválaszthatja a megyét, aztán az adott egyesület neve melletti honlap logót. Ekkor minden, az adott szervezethez tartozó információt megtekinthet. Előfordulhat, hogy az egyesület még nem töltötte fel információit, de hamarosan ez is mindenütt megtörténik.
Négy általános iskola lesz akadálymentes szeptember végére Százhalombattán.
Gyerekkorom óta százhalombattai lévén, a város akkor új és egyetlen általános iskolájában tanultam. Akkoriban a környezetemben egy épkézláb felnőttnek sem, de még nekem mozgáskorlátozott gyereknek sem jutottak eszembe olyan bonyolult szerkezetek, mint korlát, rámpa, lift. Akkoriban azt gondoltam, hogy az a világ természetes rendje, hogy amíg a többi gyerek elszáguld mellettem addig én, azon tűnődöm, hogy a hosszabb de biztonságosabb utat válasszam hazafelé, vagy a rövidebb, de számomra az elesés veszélyével fenyegető főbejáraton távozzak az iskolából, mert onnan valami hiányzik. Mi? A fene se tudta akkor. részletek>> |
|
Élménybeszámoló az Integr-álom tábor II-ről
|
|
Teljesen megújult a Bolyai iskola udvara
Két iskola tanévet átívelő, 140 milliós pályázati program végére értek a szombathelyi Bolyai iskolában: a második fázisban, 70 millió forintért teljesen megújult az udvar. részletek>> |
|
-Matyóföld Szíve Mezőkövesd-Kerekesszékes férfit akart kirabolni egy tinédzser
Nyolcvanhat esztendős, kerekesszékhez kötött, művégtaggal élő idős embert akart kirabolni a 18 esztendős, de már nem elsőáldozó S. Dávid Szeghalmon. A fiatal suhanc fényes nappal, a nyílt utcán támadt rá az idős emberre. részletek>> |
|
Szeptemberi program Székkutason
|
|
Augusztusi programok (voltak) Székkutason
|
|
Megyei Fürdőnap
A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő biztosított helyszínt 2010. augusztus 30.-án megrendezésre kerülő Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete által szervezett Megyei Fürdőnapnak. részletek>> |
|
Kerekesszékbe kényszerült, halmozottan fogyatékos kisfiút választottak a norvégok egy ismert szappanmárka által szervezett szépségverseny győztesévé.
Az ötéves kisgyerek ötször annyi szavazatot kapott, mint a második helyezett. A győzelem azt jelenti a kis Mikael Larsson számára, hogy a jövő évben ő képviselheti a Lano termékeit. A fiú és családja 30 ezer koronát is nyert.
részletek>> |
|
Integr-ÁLOM tábor II. Mórahalmon
A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének Ifjúsági Tagozata második alkalommal rendezte meg 2010. augusztusában az „Integr-ÁLOM” elnevezésű tábort. részletek>> |
|
Akadálymentesítenek Forráskúton
A településen több intézményt akadálymentesítettek a közel múltban. Erről tájékoztatom Önöket. részletek>> |
|
Tippek az egészséges szárításhoz
A mosás utolsó felvonása a ruhák szárítása. Többféle szárítási módszer létezik – természetes, gépi, fűtőtesten (pl radiátoron vagy elektromos szárító állványon). Nem csupán környezetvédelmi szempontból fontos az, hogy melyik módszert alkalmazzuk, de az optimális szárítás az egészségünket, ruháinkat és pénztárcánkat is kíméli. részletek>> |
|
Jól szórakoztunk a több napos kiránduláson, Csongrádiak élmény beszámolója
Mórahalmon augusztus 23.-tól augusztus 26.-igcsoportunk fiatal tagjai „Integr- ÁLOM” II. elnevezésű táborbor lakói voltak. Köszönet a program célkitűzésének megvalósításában részt vevő szervezőknek,ismételten nagyon jól érezték magukat, élménnyel gazdagon jöttek haza,és már készülnek a „III. ÁLOM táborra”.
Gyerekek táboroztak a felnöttek meg meg ismerkedtek Zala megye nevezetességeivel.
részletek>> |
|
Köszönőlevél
Engedjék meg, hogy megosszam Önökkel azt a köszönőlevelet, amelyet Melóné Emike kolléganőm kapott Milán édesanyjától. Azt hiszem ekkor látjuk, érdemes csinálni, amit csinálunk. részletek>> |
|
Beszámoló 2010. augusztus hónapban történtekről a makói csoportnál
Augusztus hónapban nyári szünet volt a csoportunknál, de azért megtaláltuk a lehetőséget, hogy találkozzunk egymással részletek>> |
|
Új honlap, több információval
Kedves Ismerőseink!
Elkészítettük új honlapunkat, ahol új információk és képek is találhatóak.
Nézzétek meg ti is! :)
http://www.camelotgyor.hu/index.php részletek>> |
|
Kerekesszékes Teniszbajnokság Miskolc 2010
Egyesületünk két tagja (Braun János, Mézes János) részt vett Miskolcon ... részletek>> |
|
|
további Hírekért kattintson ide..
|
Copyright: MEOSZ OTTI
- Minden jog fenntartva. -
Impresszum
- Ajánlott felbontás:
1024 x 768
|
![]() |
|