MEOSZ Vakbarát Hírportál

vissza az előző oldalra


Oldal szövege:

A MEOSZ konferenciáján lényegében egyetértettek a szakértők abban, hogy átfogó változtatásokra van szükség ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása terén előrelépés történjék az elmúlt 20 év vergődése után.

Dr. Benedek András egyetemi tanár (BME) előadásában számos ponton finomításokat javasolt, hogy a javaslatok a döntéshozók elé terjeszthetőek legyenek, ugyanakkor a fő irányokat elfogadhatónak ítélte. Dr. Pulay Gyula főigazgató (Állami Számvevőszék) ismertette saját kutatásaik eredményeit, melyek sok ponton a MEOSZ szakértőinek álláspontjával azonos végkövetkeztetéseket tartalmaztak. Dr. Soltész Anikó közgazdász, a Seed Kisvállalkozás Fejlesztési Alapítvány alapító igazgatója a koncepcióból a mikrovállalkozások erősítésére vonatkozó gondolatokat emelte ki, míg Dr. Palócz Éva a Kopint-Tárki vezérigazgatója a makrogazdasági adatokkal támasztotta alá a téma fontosságát. Balogh Zoltán VSZOSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy számos cégnél végnapjait éli a fogyatékosok foglalkoztatási rendszere a támogatások bizonytalansága miatt, Soltész Miklós a FIDESZ-KDNP Népjóléti kabinetjének vezetője pedig arról beszélt, hogy a foglalkoztatás problémáinak megoldása halaszthatatlan és fontos része kell legyen a következő kormány munkájának. Cseres Gergely Zsombor az MTA Közgazdasági Kutatóintézet és a Budapest Intézet kutatója most induló és az ügy számára fontos kutatási programokra hívta fel a figyelmet, Tasnádi Sándor az akkreditált munkáltatók, míg Farkasné dr.Lukácsi Zita (Esély Kht) a rehabilitációs foglalkoztatók problémáit sorolta.

Valamennyi hozzászóló támogatta a MEOSZ vitairat fő javaslatait.

A hozzászólásokat a következő hetekben a MEOSZ interaktív honlapján is megtekinthetik az érdeklődők.

A főbb javaslatok dióhéjban:

  1. A rokkantsági eljárás megállapításánál az orvos és a munkaügyi szakemberek közösen kezdeményezzék az eljárást, ha lehet, azonnali intézkedésekkel segítsenek a problémákkal küszködőkön, hogy ne veszítsék el munkájukat, ne kényszerüljenek rokkantnyugdíjba.

  2. Három évig - kivéve a más lehetőséggel nem rendelkezőket - senki se rokkant nyugdíjat kapjon, hanem rokkantsági járadékot, ami együtt jár a munkába történő mielőbbi visszahelyezéshez szükséges szolgáltatásokkal, oktatással, munkakeresési támogatással.

  3. Minden bajbajutottal egyéni terv alapján kell foglalkozni, vele közösen megtervezve és végrehajtva a rehabilitációt.

  4. Minden szervezet, melynek feladata a foglalkozási rehabilitáció, a sikeresség arányában kapjon költségvetési támogatást a munkájához, hogy érdekelt legyen a sikerben.

  5. A szakképzés, felnőttképzés rendszerét úgy kell megváltoztatni, hogy 3-6 hónap alatt gyakorlati képzésekkel kell elindítani a rehabilitálandó felnőttet az új szakma irányába, a gazdaság által igényelt, valós munkalehetőségeket kínáló irányba.

  6. A foglalkoztató szervezetek támogatási rendszerét teljesen át kell alakítani, hogy azok a tényleges hozzáadott érték termelésben ne csak az akkreditáció bürokratikus kritériumainak teljesítésében legyenek érdekeltek. A támogatásokat a kisvállalkozásokra kell koncentrálni. Létre kell hozni a kipróbálási támogatást, melynek segítségével a vállalkozások anyagi kockázat nélkül próbálhatják ki, képesek-e alkalmazni a megváltozott munkaképességű dolgozót az integrált munkahelyeken.

  7. A speciális foglalkoztatók, célszervezetek számára célként és támogatási hangsúlyként kell kitűzni, hogy munkavállalóikat ne megtartani, hanem a nyílt munkaerő piacra kihelyezni törekedjenek, részt vegyenek átképzésükben, további sikeres karrierjük lehetővé tételében.

  8. Beruházási támogatást olyan munkahely teremtéshez kell folyósítani, ahol a megváltozott munkaképességű embereket korszerű technológiával, jól fizető munkahelyeken foglalkoztatják.

  9. A másutt nem foglalkoztatható fogyatékos embereknek életminőségi foglalkoztatást kell biztosítani, ahol nem a profit a cél, hanem az állami költségvetési támogatásból biztosítani kell a munkavégzés szabadságát és építő jellegét a szoros teljesítmény kötelezettség nélkül.

  10. Piacvédelemmel, védett piaccal előnyben kell részesíteni a sérült embereket foglalkoztató cégeket az állami és önkormányzati pénzből kiadott megrendelések odaítélésénél, hogy azonos gazdasági feltételek mellett oda áramoljék a közösségi pénz, ahol magasabb szinten elégítik ki a közösségi elvárásokat.

A megjelentetett vitairat részletesen és kiszámítható közgazdasági következményekkel mutatja be a kidolgozott javaslatokat.

A vitairat itt tölthető le.

Április végéig bárki hozzászólhat a javaslatokhoz, ide kattintva.

A szakértői vélemények, közösségi viták, egyéni és csoportos állásfoglalások eredményeit 2010 áprilisában összegzik, integrálják és a MEOSZ döntéshozó testületei elé terjesztik, hogy a későbbiekben mint a 210.000 tagot számláló közösség álláspontját és javaslatait képviseljék az Országgyűlés és a Kormány illetékeseivel folytatott konzultációkon.


(2010.03.29.)

vissza az előző oldalra